Londoni kirándulás

Első nap

2009.jún.28-án indultunk, de.8:30-kor Szolnokról. Első megálló Ausztria (Bécs és Linz között volt) ahol egy nagyon szép étteremben töltöttünk egy kis időt. Ezután úgy este fele Német o. Passauban álltunk meg. Időközben észrevettük, hogy eltűntek a határok.


Második nap

Ezután az óriási Németo. át utaztunk másnap hajnalig, ugyanis akkora értünk Belgiumba. Innen átmentünk észak-kelet Franciao.-ba Calaisba ahol az autóbuszunk beállt egy vonat szerelvényébe, és ez vitt át Angliába, Doverbe. Ez egy nagyon szép üdülővárosa Angliának, ahol az Atlanitio. fogadott. Itt megmártóztunk, és gyönyörködtünk az óceánon uszkáló hajókban. Canterbury volt a második angliai város amelyet meglátogattunk, ahol a gyönyörű gótikus székesgyház adott otthont a Harry Potter filmek helyszíneinek. Maidstone volt a következő kisváros, ahol egy hintó múzeumot látogattunk meg. Késő délután vásároltunk egy szupermárketben London külvárosában, és nagyon fáradtan érkeztünk meg, szálláshelyünkre Allhallows holyday parkba. Ez a Temze partján volt, ahol szemünkkel láthattuk, hogy mit is jelent az, hogy apály és dagály. És ezzel is röpült két nap.


Harmadik nap

Harmadik napon Londonba mentünk, ahol meglátogattunka következő helyszíneket: Wesmister Palace, Big Ben, Westminster Székesegyház, Szent Margit templom, Buckinkham palota, Downing street, Lovastestőrség székhelye, Yorki herceg szobra, és megpihentünk a St. James parkban, amelyől már 4. oszt. ban tanultunk. (Meg kell osztanunk önökkel, azt hogy azon a héten amikor Londonban voltunk megdőlt a meleg rekord, ugyanis 32-33 fok volt. Ezután a Trafalgár térre mentünk ahol a szökőkútba lévő víz a hőség miatt bealgásodott, másnap erről számolt be minden Londoni újság az első oldalon). Következett a nemzeti képtár megtekintése, a kiínai negyed a maga furcsaságaival és a Picadelly tér amely London szorakosztató központja. Itt találhatók London legnagyobb fényreklámai. Majdnem kifelejtettem azt, hogy megnéztük a Londoni "Sunset Boulvard"-ot, ahol Hollywoodhoz hasonlóan sok híres sztár kézlenyomatait láthattuk a járdán.


Negyedik nap

4.napon vásároltunk az Oxford streeten. Ezután kövezkezet Covent Garden, ahol Bernard Shaw:My fair ladyc. című musicalje játszódik. Itt van a világ egyik legnagyobb operaháza.


Ötödik nap

5. napon meglátogattuk a British múzeumot, ahol Periklész szobrától a Millói Vénuszon át, a híres görög fekete edényekig a Rosetty márványig mindent láttunk. Ezután követketett a természet tudományi múzeum Darwin szobrától az eredeti méretű dínó csontvázakig mindent megnéztünk. A legfelső emeleten volt a legérdekesebb élményünk, ugyanis itt volt a földrengés-szimulátor. A tudományok múzeumából csak keveset láttunk, ugyanis iszonyúan fáradtak voltunk már. Megpihentünk a Hyde parkban. Nem votl benne a programban a Shakespeare Globe színház amely megtekintésére csak késő este jutott sor. Ez egy zsúfolt nap volt, mert a London Eye is benne volt a programban.


Hatodik nap

 6.napon került sor Sherlock Holmes házának és a Madamme Tussaud's viaszműzeumának szemléje. Ezután következett Tower és a Tower Bridge. Londoni Tesco áruházban vásároltunk a hazafele tartó útra.


Hetedik nap

Reggel korán becsomagoltunk (7.napon) indultunk Rochesterbe Dickens városába (Twist Oliver, Copperfild David szerzője). Ezután következett a Csalagút, és Belgiumba érkezve megnéztük Brugge városát, amelyet Belgium Velencéjének neveznek. Ezután következett a hosszú út hazafele egészen Ausztriáig, (kissebb, nagyobb megállókkal), ahol a Melki apátságot néztük meg. Este 6-ra értünk Szolnokra.
Ezzel a londoni kirándulással azt szeretnénk elérni, hogy egy hagyományos év végi kirándulássá nőné ki magát. Képes beszámoló a londoni kiránydulásról ezután következik.
Szeretettel várunk minden érdeklődő tószegi tanuló jelentkezését a jövő év végi angliai kirándulásra.
Köllő Judit kirándulást szervező pedagógus.